Yahoo-Google szövetség?
A Yahoo végleg kikosarazta a Microsoftot
Néhány órával azután, hogy a Yahoo lezárta a Microsofttal folyó tárgyalásokat a szoftveróriás lehetséges Yahoo-s befektetését illetően, a keresőcég együttműködést jelentett be a rivális Google-lal.
2008.06.13 20:13Z., ma.huCsütörtökön a Yahoo! Corp. bejelentette, hogy nem tárgyal tovább a Microsofttal, mivel a redmondi óriásvállalat pusztán a Yahoo keresőjét kívánja megkaparintani a Yahoo csoport egésze egyáltalán nem érdekli. A bejelentés hatására jócskán estek a keresőt üzemeltető cég papírjai a tőzsdén. Néhány órával később azonban új hírek láttak napvilágot: a két keresőóriás, az eddig riválisnak számító Google és Yahoo között üzleti együttműködés fog létrejönni.
A megállapodás lényegében arról szól, hogy a Yahoo lehetővé tette a Google számára, hogy bizonyos keresőszavak mellett megjelenhessenek a rivális cég hírdetései, ugyanakkor az együttműködés nem kizárólagos, aminek értelmében a Yahoo tovább dolgozhat a saját keresőjén. Hogy mi lesz ebből az együttműködésből a jövőben, azt még nem tudhatjuk, mindenesetre a Yahoo szerint az üzlet az első 12 hónapban 250 és 450 millió dolláros üzemi cash-flowt generálhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


