Microsoft Store
Megnyílott a Microsoft online áruháza
A vetélytársakhoz való felzárkózás felé tett egy nagy lépést a Microsoft azzal, hogy megnyitott online üzletét, ahonnan a cég különböző szoftvereit és hardvereit lehet megvásárolni.
2008.11.17 12:01koac, ma.huElsősorban nyílván a nagy rivális Apple volt a Microsoft fő inspirációja abban, hogy a redmondi cég elkészítse online üzletét, melyet egyszerűen csak Microsoft Store-nak nevezett el. Az oldal az első online hely ahol a cég árulja a különféle szoftvereit és hardvereit.
Megtalálhatóak a boltban a Windows és a Vista különböző kiadásai, de vásárolhatunk itt például egeret is, sőt az összes Xbox 360 hardver és program is egy helyről lesz beszerezhető. Természetesen nem maradhatott ki a sorból a Microsoft hordozható lejátszója, a Zune sem. Ennek is felkerült az oldalra az összes kapható verziója. A Microsoft elmondása szerint akármilyen terméket is vásároljon a vevő, ugyanazt kapja majd, mintha bárhol máshol vette volna.
Az üzletnek jelenleg az amerikai, a német, a brit és a koreai verziója nyílt meg, de rövidesen beindul a francia, a japán, a holland és a spanyol oldal is. A többi országnak viszont egy kicsit várnia kell még saját Microsoft Store-ára. Ezen üzletek megnyitása a jövő év során lesz esedékes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


