Ericsson-felmérés
A pánikgomb a legkeresettebb viselhető eszköz
Az okostelefonoktól való elválás korai jelei már most is láthatók, hiszen az okosórákat használók 40 százaléka máris kevesebbet használja okostelefonját.
2016.06.10 09:22MTIA pánikgomb a legkeresettebb viselhető eszköz a potenciális vásárlók körében, amelyet az okosóra, a nyomonkövető készülék, valamint a személyazonosító és a viselhető víztisztító követ az Ericsson ConsumerLab felmérése szerint.
A Viselhető technológia és a dolgok internete című jelentésben 5000 okostelefon-használó véleménye szerepel, akiknek fele hord viselhető eszközöket. A felhasználókat Brazíliában, Kínában, Dél-Koreában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban kérdezték meg.
A jelentésből az is kiderült, hogy az okostelefon-használók harmada úgy gondolja, hogy 2020 után legalább öt viselhető, internetre csatlakoztatható eszközt fog hordani.
A szakértők szerint amint a viselhető eszközök intelligensebbé és függetlenebbé válnak - például a csatlakoztathatóságban -, az okostelefonok képernyője veszíthet a jelentőségéből. Az okostelefon-felhasználók 38 százaléka szerint alig öt év múlva a viselhető eszközökkel fogjuk elvégezni az okostelefonos műveletek nagy részét.
Jasmeet Singh Sethi, az Ericsson ConsumerLab fogyasztói adatokért felelős szakértője a tájékoztatás szerint úgy vélte, az okostelefonoktól való elválás korai jelei már most is láthatók, hiszen az okosórákat használók 40 százaléka máris kevesebbet használja okostelefonját.
A fogyasztók 60 százaléka szerint a következő öt évben a viselhető eszközök mellett el fognak terjedni például a bőr alá ültetett chipek, amelyek nemcsak az egészségügyi adatok nyomon követésére lesznek alkalmasak, hanem ajtók nyitására, tranzakciók és személyazonosság hitelesítésére, valamint tárgyak vezérlésére is. Az okostelefon-használók 25 százaléka már ma is használja az okostelefonját arra, hogy távolról vezéreljen digitális eszközöket otthonában - derült ki a kutatásból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06