Technológiai újítás a Sharptól
LCD kijelző memóriával
A Sharp egy olyan LCD képernyőt mutatott be, mely azután is képes megjegyezni a rajta megjelenített képet, hogy lekapcsolták az áramról.
2008.11.03 08:06koac, ma.huA Japánban megrendezésre kerülő FPD International show keretein belül mutatta be legújabb technológiai fejlesztését a Sharp. Jelen esetben egy 14.1 hüvelykes monokróm LCD panelről van szó (felbontása 1030x606 pixel) mely képes arra, hogy az áramról történő lekapcsolása után is megjegyezze, a korábban rajta megjelenített képet. Ebből a szempontból az e-papírra hajaz a készülék. Az említett modell nem az egyetlen készülék mely képes erre az új funkcióra, a Sharp készített 6.1, 2.4, és 1.7 hüvelykes fekete-fehér LCD-ket is, mint ahogy létezik egy 14.1 és egy 6.1 colos nyolcszínű kijelző is, melyet az új módszerrel készítettek. Ami magát a technológiát illeti, a gyártó semmi konkrétumot nem árult el azzal kapcsolatban, de annyit azért tudni lehet, hogy cholesteric LCD-ről van szó, és hogy ennek a bizonyos mentési folyamatnak igen nagy az energiaigénye.
A Sharp elmondása szerint ezen készülékeket például szupermarketekben lehet majd jól hasznosítani, ahol leárazásokat reklámozhat majd az eladó általa, de éttermek étlapjainak megjelenítésében is hasznos lehet az új megoldás.
A gyártó cég részéről azt is elmondták, hogy az új LCD-k komponensei nem feltétlenül találhatóak meg a konvencionális LCD kijelzőkben, amely megnöveli ezen készülékek árát. Méretgazdaságosságából fakadóan és amiatt, hogy régi gyártósorokon is gyártható lesz majd azonban mégsem fog többe kerülni a modern LCD-knél. Arról egyelőre nem esett szó, hogy az új technológia mikor kerülhet piacra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


