Kultúra-örökség
Felkerült a világhálóra a nyíregyházi bokortanyák kultúrtörténeti és néprajzi öröksége
A Nyíregyháza környéki bokortanyákból alakult ki az 1940-50-es években Kálmánháza és Nagycserkesz település, valamint akkoriban önállósult a ma már város Nyírtelek is.
2016.02.16 02:30MTIFelkerült a világhálóra a nyíregyházi bokortanyák kultúrtörténeti és néprajzi öröksége. A program a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg, amellyel kapcsolatban Szigetvári Csaba, az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a tárca csaknem 1,5 millió forint támogatást adott a több mint ötven megmaradt bokortanya értékeinek internetes bemutatásához.
A www.bokortanya.hu oldalon mintegy 400 dokumentum olvasható és 2000 fotó látható az 1753-tól kialakult tanyák történetéről, építészeti ritkaságairól, természetvédelem alatt álló területeiről, állatairól - madarairól, rovarjairól - és növényeiről.
Az országban egyedülálló bokortanyás településszerkezetet a 18. század közepétől az akkoriban elnéptelenedett Nyíregyházára betelepített szlovák ajkú emberek - ahogy a Nyírségben nevezték őket, a tirpákok - hozták létre. A lakott helytől távol eső földek műveléséhez alakítottak ki lakó- és gazdasági épületeket és egyéb létesítményeket az állattenyésztéshez. A tanyák a nevüket általában az ott lakók családjáról kapták, néhánynak a neve azonban időközben megváltozott, és a múlt században élt történelmi alakok nevét viseli.
A Nyíregyháza környéki bokortanyákból alakult ki az 1940-50-es években Kálmánháza és Nagycserkesz település, valamint akkoriban önállósult a ma már város Nyírtelek is.
Szigetvári Csaba kiemelte: a népi építészet értékeit őrző bokortanyák térségében tucatnyi országos jelentőségű, védett természeti terület, szikes tó és láp, valamint homok-pusztagyep található, ritka élővilágával együtt.
A Felsősima melletti Hosszúháti-tó - más néven Nagyszék - körül több mint 80 madárfaj él, amelyek közül 11 fokozottan védett.
Az ország egyik legtermészetesebb állapotú szikes tava, a nyaranta néha kiszáradó Nagy-Vadas térségében pedig 85 madárfaj költ.
A bokortanyák az élőhelye a fokozottan védett kuviknak is, a kistermetű bagoly egyik legjelentősebb magyarországi állománya található Nyíregyháza határában.
A vadvirágos réteken öt őshonos orchideafaj, pompás és mocsári kosbor, mocsári nőszőfű, hússzínű ujjaskosbor és poloskaszagú kosbor fordul elő.
Kiemelt jelentőséggel bír a 14 méter magas Geri-domb is, ami Krisztus előtt 3000-3500 között épült mesterséges sírhalom, kurgán.
A Cigány-bokor melletti Bene-halom pedig a Csörsz-árka nevű, a római korban a szarmaták által épített több száz kilométeres, az Alföldet átszelő sáncrendszer része volt, hajdan őrtorony lehetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06