Egyetemes kultúrtörténet
Gyarmati Fanni nem csak férje emlékét tartotta ébren
Az a tudat, hogy Radnóti özvegye él, hosszú évtizedek alatt önmagán túli jelentést kapott, Gyarmati Fanni a nyilvánosság előtti hallgatásával nemcsak férje emlékét tartotta ébren, hanem felhívta a figyelmet a fasizmus áldozataira és arra is, hogy a fasizmus bármikor visszatérhet.
2014.02.15 16:25MTI
Gyarmati Fanni gyermekkori fotója Radnóti Miklós bori tömegsírjából került elő. A fotót mindvégig szíve felett hordta a költő (fotó: Facebook)
Ferencz Győző, A Radnóti Miklós élete és költészete című monográfia szerzője a szombaton elhunyt Gyarmati Fannira emlékezve arról is beszélt, hogy Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolata az irodalom, az egyetemes emberi kultúra egyik nagy tragikus szerelmi története. "Rövid ideig tartó házasságuk életkísérlet volt, két szabad ember szövetsége, amely a másik lényének teljes szuverenitásán alapult" - mondta, hozzátéve, hogy Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni házasságát a szellemi alkotómunka jellemezte.
A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész emlékeztetett arra, hogy Gyarmati Fanni 70 évvel élte túl férjét. Mint mondta, Gyarmati Fanni Radnóti elhurcolása és meggyilkolása után új, önálló életet épített fel. Abban a korban szokatlan módon felnőtt fejjel végezte el az egyetemet: előbb középiskolai gyorsíró- majd orosztanár lett, később az akkori Színművészeti Főiskolán francia nyelvet tanított. Gyarmati Fanni emellett gondozta Radnóti Miklós költői hagyatékát, de a nyilvánosságtól teljesen elzárkózott.
Egyetlen interjút adott a Népszabadságnak 1962. január 21-én, abban azt mondta többi között, hogy "a fasizmus elnyelte az életünket". Rádióban, tévében soha nem szólalt meg, mégis, "puszta létezésével érezhető volt súlyos jelenléte" - emelte ki Ferencz Győző, a Radnóti-filológia szakértője, az Osiris kiadónál megjelent kötetek szerkesztője, Gyarmati Fanni közeli ismerőse.
Gyarmati Fanni életének 102. évében hunyt el szombaton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


