Hatalmas fogás
Spammer hálózat zárolva
Az amerikai hatóságoknak sikerült fülön csípniük a világ egyik legnagyobb levélszemét-küldő csoportját, a HerbalKinget.
2008.10.15 12:07koac, ma.huJelenleg a világ e-mailforgalmának 90%-át a kéretlen levélszemét, vagyis a spam teszi ki. Nem csoda hát, hogy a különböző hatósági szervek mindent megtesznek azért, hogy elkapják azokat, akik ilyen jellegű levekkel bombázzák a gyanútlan felhasználókat. Az esetek többségében nagyon nehéz elkapni az ilyen gonosztevőket, ám az amerikai hatóságoknak most mégis sikerült nyomára akadniuk a világ egyik legnagyobb spamküldő csoportosulásának, akit szakmán belül csak HerbalKing néven ismertek. Az egy időszakban az összes szétküldött spam egyharmadáért felelős szervezet a nevét az általuk eladásra kínált, természetesen nem létező különféle gyógynövény kapszulák illetve testsúly csökkentő gyógyszerek után kapta. A csoport az utóbbi 20 hónap során kéretlen üzenetek milliárdjait küldte szét a neten az említett gyógykészítmények mellett például karóra másolatok vásárlására buzdítva.
Tevékenységi idejük során a HerbalKing megfertőzött gépek ezreiről terjesztette a levélszemetet, sokszor a tulajdonosok tudta nélkül. A hatóságok elmondása szerint a csoport rendszere 35.000 gépet foglalt magába, s képes volt arra, hogy egy nap alatt akár 10 milliárd e-mailt küldjön szét. Az ügy felgöngyölítése igencsak bonyolult volt, hiszen a hálózat gyakorlatilag az egész földgolyóra kiterjedt volt. A szervezet két vezetője közül az egyik Ausztráliában, míg a másik Texasban ügyködött, de a tevékenységük Indiához, Kínához, Ciprushoz, Új-Zélandhoz valamint Ciprushoz is köthető.
A történet egyetlen szépséghibája, hogy bár úgy néz ki a HerbalKinget sikerült kivonni a forgalomból az antispam kutatók szerint a postafiókjainkba érkező kéretlen szemét mennyisége ezzel nem fog csökkeni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


