Két hónappal
InternetKon: meghosszabbítják a konzultációt
Eddig csaknem 20 ezren válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, Deutsch bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot.
2015.07.20 22:10MTI
Két hónappal meghosszabbítják a digitális fejlesztésekről, illetve az internetről szóló nemzeti konzultációt (InternetKon), így nem július, hanem szeptember végéig lehet válaszolni a kérdésekre - jelentette be a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.
Deutsch Tamás elmondta: eddig csaknem 20 ezren válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, és bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot.
Hozzátette: reményei szerint akár 10 ezerrel is többen lehetnek a "párbeszédben részt vevők" szeptember végére.
Megjegyezte, hogy a konzultációval kapcsolatos döntéselőkészítő anyag így két hónappal később, vagyis november végén kerülhet a kormány elé.
Deutsch Tamás múlt pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) az MTI-nek elmondta: a konzultáció célja, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen olyan széles körű társadalmi párbeszéd, amelyben mindenki kifejtheti a véleményét.
Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós veszélyekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06