Nemzeti konzultáció
InternetKon: októberben kerülhet a kormány elé a döntés-előkészítő anyag
Októberben kerülhet a kormány elé a digitális fejlesztésekről, illetve az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) alapján készülő döntés-előkészítő anyag.
2015.07.17 17:31MTIDeutsch Tamás, a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos, miután Fiala János műsorvezetővel beszélgetett az EFOTT civil terén megjelent fiatalokkal, az MTI kérdésére elmondta: eddig 18 ezer 500-an válaszoltak az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéseire, és reményei szerint a július végi zárásig még rendelkezésre álló két hétben tovább emelkedik a válaszadók száma.
Hozzátette, amint lezárul a véleménynyilvánítási lehetőség, nyilvánosságra hozzák a válaszadók számát és azt, hogy egyes kérdéseknél hogyan oszlott meg az emberek véleménye. Ezek alapján az érintettekkel konzultálva októberig olyan szakmai döntés-előkészítő anyagot terjesztenek a kormány elé, amiben világosan meghatározzák, hogy a polgárok akaratnyilvánítását milyen kormányzati döntések által lehet megvalósítani.
Deutsch Tamás azt mondta: a konzultáció célja az, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen egy olyan széles körű társadalmi párbeszéd, amin mindenkinek lehetősége van arra, hogy kifejtse véleményét. Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós veszélyekre.
Úgy fogalmazott, a konzultációval több szempontból is járatlan úton indultak el: egyrészt ez az első nemzeti konzultáció, ami kizárólag digitális felületen valósul meg, másrészt nemcsak a választójoggal rendelkezők, hanem minden 14 évesnél idősebb ember elmondhatja a véleményét rajta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


