Almás bukta
Esett az Apple részvények ára
Az Apple részvények több mint 17 százalékot veszítettek értékükből hétfőn, miután az elemzők frissítették korábban kiadott előrejelzésüket.
2008.09.30 19:12Z., ma.huA Morgan Stanley elemzője három okot sorolt fel az előrejelzés módosításaként: elsőként a PC-k értékesítése növekedési üteme olyannyira lelassult, hogy növekedési lehetőség tulajdonképpen csak az 1000 dollár alatti kategóriában van, ebben a szegmensben pedig az Apple még nem tud versenyezni a többiekkel.
Második ok az, hogy az elemző véleménye szerint a decemberi negyedév részvényenkénti osztaléka évente 8 százalékkal fog csökkenni, szemben a 29 százalékos növekedéssel, ami a júniusi negyedben volt tapasztalható. A fentiekkel indokolta azt, hogy az Apple részvények célértéke 178 dollárról 115-re csökkent.
Egy másik elemző a "rosszabbodó fogyasztói költekezési környezetre" hivatkozva minősítette le a kaliforniai cég részvényeit. Ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy csökkent az Apple gépekre vonatkozó vásárlási szándék: az elkövetkezendő 90 napban a megkérdezettek 29%-a kíván alma logót látni a számítógépén, míg ez az arány augusztusban 34 százalék volt. Ugyanebből a tanulmányból derült ki az is, hogy a vásárlók 40%-a kevesebb pénzt kíván fogyasztói elektronikai cikkekre költeni a következő 90 napban, ami igen gyenge kilátásnak mondható.
Persze a bukta nemcsak az Apple-re vonatkozik. A NASDAQ 9 százalékot, a Microsoft 10 százalékot esett. Az Apple rekordcsökkenéséhez nyilván az is hozzájárul, hogy ilyen előrejelzések mellett eloszlik a céget körülölelő hisztéria.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


