Zsebben a fotóink
Digitális képek a kulcstartón
A Digital Foci bejelentette új kütyüjét, mely nem más, mint egy kulcstartó, melyre fényképeinket tölthetjük.
2008.09.22 08:57koac, ma.huAz utóbbi időben rendkívül népszerűek lettek a digitális képkeretek a gyártók körében. Így gyakorlatilag csak idő kérdése volt, hogy azok mikor indulnak ugyanazt a technológiát használva más irányba. Egy ilyen új irányt mutathat a Digital Foci legújabb terméke, egy kulcstartó, mely gyakorlatilag ugyanazokat a dolgokat tudja, mint egy egyszerűbb digitális képkeret.
Ami a készülék kijelzőjét illeti természetesen egy kulcstartó lényegéből adódva meglehetősen kicsi, mindössze másfél hüvelykes, viszont OLED és 128x128 pixel a felbontása. Az eszközben 32 megabájt belső memóriát (természetesen flash) helyeztek el a fejlesztők, mely elmondásuk szerint 124 kép tárolására képes. Ezen képeket az eszköz képes kvázi diavetítésként folyamatosan egymás után megjeleníteni számunkra, ráadásul a képek megjelenítése közötti időt akár mi is szabályozhatjuk. Emellett természetesen manuálisan is böngészhetünk fotóink között. A készülék lítium-polimer akkumulátora 5 órát bír, lemerülés esetén adapterrel vagy USB-n keresztül tölthetjük.
A fotóink kulcstartóra juttatását a Photo Viewer Software segítségével történik. A képeket természetesen megvághatjuk vagy elforgathatjuk, azok utána automatikusan optimalizálva lesznek az eszköz kijelzőjéhez. A Pocket Album OLED 1.5 jelenleg is beszerezhető a Digital Focitól, mégpedig vörös, grafit és szürke színben 50 dolláros áron. A szoftver egyaránt kompatibilis a Mac OS X-szel és a Windows-zal is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


