Csontváz PC
Nyílt számítógépház az Antectől
Egészen egyedi kialakítású számítógépházat szándékozik piacra dobni az Antec. Az újfajta megjelenés teljesen eltér azon szokványos formáktól, amiket eddig megszokhattunk.
2008.09.19 13:01koac, ma.huAz Antecnek sikerült teljesen új aspektusból megközelítenie a számítógépház fogalmát. A rövidesen piacra kerülő építményük talán a PC-házak legjellemzőbb vonásának fordít hátat, mégpedig a zártságnak. Még a legelvetemültebb modding fanok is ragaszkodni szoktak ahhoz, hogy ha új kuckót építenek a gépüknek, akkor azt zárt formában tegyék. Na, ehhez képest az Antec új, Skeleton – magyarul csontváz – névre keresztelt háza gyakorlatilag teljesen nyitott.
Ami elsőre szembeötlik a házzal kapcsolatban az a tetején elhelyezett hatalmas, 9.8 hüvelykes, vagyis majd’ 25 centiméter átmérőjű ventilátor, amely roppant méretei mellett még egy extra tulajdonsággal is bír, az alatta elhelyezkedő színes LED-eknek köszönhetően képes kvázi diszkógömbként viselkedni. Persze ennél sokkal fontosabb funkciója a hűtés, melyet a váz oldalán elhelyezkedő kisebb, 3.6 colos testvérével együtt tökéletesen képes ellátni.
A legfelül található szörnyeteg alatt egyébiránt két szintet találunk. A felső rész egy szabványos ATX alaplapnak adhat helyet, míg a kihúzható alsó tálcára kerülhetnek az optikai meghajtók, a merevlemezek (ezekből egyaránt 2-nek jut hely) és a tápegység. A ház külső váza javarészt műanyagból készült, míg a két tálca, a már említett kihúzható alsó, és a teljesen kivehető felső anyaga egyaránt acél.
A szerkezet elülső oldalán a kötelező power és reset gomb mellett, két USB-, egy FireWire- valamint egy eSATA port és egy AC97 és HDA-kompatibilis audio jack kapott helyet. A Skeletonon hét bővítési slotot találunk még, melyek között természetesen akad hely egy 11 hüvelykes videókártyának is.
Bár az árral és a megjelenéssel kapcsolatban eleddig semmi konkrét információt nem közölt az Antec, a ház várhatóan a következő 1-2 hónap során piacra kerülhet, 2-300 dollár körüli fogyasztói áron.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


