Hacktvity
Hackerkonferencia Budapesten
Idén is lesz - története során immár ötödször - Hacktivity. A kétnapos rendezvényt szeptember 20-21-én tartják meg a Fonó Budai Zeneház kulturális központban.
2008.09.08 09:00Z., ma.huAz informatikai biztonsággal foglalkozó szakembereknek, a felsőoktatási intézményekben informatikát tanulóknak és a téma iránt érdeklődő felhasználóknak ajánlott konferencia hagyományai alapján – az ismeretbővítésen túl – egy könnyed társasági esemény is, ahol az előadótermek mellett lehetőség van sörözésre, játékra, zenehallgatásra és filmnézésre is. Az Egyesült Államokban és Európa több országában is komoly hagyománya van a Hacktivityhez hasonló szakmai rendezvényeknek, amelyeken a résztvevők az informatikai biztonság elismert szakértőinek előadásait hallgathatják, miközben a párhuzamosan futó workshopok konkrét támadási módszerekkel ismertetik meg a hallgatóságot.
A cél persze nem a törés-zúzás-rombolás, hanem a bűnözők által alkalmazott módszerek megismerése, mert az igazán hatékony védekezés mindig az „ellenfél” gondolkodásmódjának, motivációinak és módszereinek ismeretén alapul. A „klasszikus” hackerek száma ismereteink szerint hazánkban nem lehet több 10-20 főnél, de a téma iránt komolyabban érdeklődők száma 200 körül lehet. Feltehetjük (fel is tesszük minden Hacktivityn!) azt a kérdést: jó az, ha minél több hackerünk van? Vannak érveink, hogy azt mondhassuk: igen.
Az etikus hackelés szabályainak betartása mellett kifejezetten hasznos lehet az a tudás, amely lehetőséget ad az elsősorban külföldről érkező támadások kivédésére. S ha ezeket az ismereteket meg is osztják a szereplők egymás közt és a hazai informatikusokkal, akkor ez a hobbi sok kellemetlen meglepetéstől tudja megvédeni a magyar felhasználókat.
A Hacktivity 2008 két napján – három szekcióban – az IT-biztonság és az internetes privacy izgalmas és kurrens kérdései kerülnek napirendre. Több olyan előadás lesz, melyek jól ismert előadók révén egy adott információbiztonsággal kapcsolatos témát áttekintően, ismeretterjesztő módon oszt meg a közönséggel. Újdonságként megjelenik a hackelés hardver- és szoftverközeli, "hardcore" bemutatása az "alternatív szakmai közösség" előadásában.
Érdemes tudni azt is, hogy azok a szakemberek, akik valamilyen nemzetközileg elismert IT-biztonsági vizsgával (például CISA, CISM, CISSP) rendelkeznek, a Hacktivityn összegyűjthetik a rendszeres továbbképzésükhöz (minősítésük megtartásához) szükséges 16 CPE órájukat is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


