N79 és N85
Két új telefonnal támad a Nokia
Bár eddig is lehetett tudni az új N-szériás mobilok érkezéséről, a finn gyártó hivatalosan csak ma jelenti be az N79-et és az N85-öt.
2008.08.26 10:55koac, ma.huA Nokia két új készüléke egy-egy korábbi modell helyére érkezik. Az N85-ös (a képen) az N81-est lesz hivatott pótolni, míg az N79-es az eggyel kisebb verziószámú testvérének a helyét veszi át a piacon.
Úgy tűnik az N85-öst elsősorban játékra és zenehallgatásra szánja a Nokia. Ennek érdekében N-Gage támogatással és egy töltéssel kapott 28 órás zenelejátszási lehetőséggel is ellátta a készüléket, a tárolókapacitásról pedig egy 8 gigás microSDHC kártya hivatott gondoskodni, Az elődhöz képest újítás még a kamera lecserélése, mely az N81-esben még csupán 2 megapixeles volt, ám az új telefonban immáron egy 5 megapixeles áll a fényképezni vágyók rendelkezésére. A készülék képernyője is változott, ezúttal már egy 2.6 hüvelykes AMOLED kijelzőt bámulhatnak a felhasználók. Nézhetnek rajta például böngészőt, mivel az internet hozzáféréssel sem lehet probléma, hiszen 3G-s kapcsolat és WI-Fi a rendelkezésükre áll.
A másik új jövevény az N79-es inkább a divatos készülékeket kedvelőket próbálja majd megfogni. Erre utal a lecserélhető hátsó borítás is, melyet így mindenki az egyéniségéhez megfelelő színben használhat. Belső specifikációk szempontjából egyébként inkább a vele együtt érkező N85-ösre hajaz inkább, mint elődjére. Itt is találunk 3G és Wi-Fi támogatást valamint 5 megapixeles kamerát is. Az N79 által egy töltés után garantált zenehallgatási idő valamivel kevesebb, mint a testvérénél - de még így is igen korrekt – 24 óra. A zenét egyébként egy 4 gigás microSD kártyára másolhatjuk majd fel.
A készülékek a jövő hónapban érkeznek az Egyesült Királyságra, de hogy a szárazföldre mikor terjednek át, arról egyelőre nem tudni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


