Nem tudni, mi történt
Fél órára megállt az élet a Facebookon
Csütörtökön valamivel 10 óra után elérhetetlenné vált a Facebook, a többi közösségi oldalon olvasható kommentek szerint nemcsak Magyarországot érintette a probléma.
2014.06.19 10:36ma.hu
A Facebook felhasználói nem sokkal délelőtt 10 óra után (magyar idő szerint) azt vehették észre, hogy a közösségi oldal hírfolyama nem frissül, a tartalmakra pedig rendre hibaüzenettel reagált az oldal. A többi közösségi oldalon olvasható kommentek szerint a probléma nemcsak Magyarországot érintette, a leállás nemzetközi szintű volt, amely kevéssel fél 11 után megoldódni látszik, ám a hiba okára egyelőre nem adtak hivatalos magyarázatot az érintettek.

Az első jelentések Ázsiából és Amerikából érkeztek, majd a magyar felhasználók is az alternatív oldalakon próbáltak választ találni arra, hogy hol lehet a hiba forrása és mekkora a kiterjedése. A leállás az összes Facebook-felületet érintette, nem frissült a hírfolyam, az egyéb oldalak - személyes és céges adatlapok, alkalmazások, stb. - pedig egyszerűen elérhetetlenné váltak.
A cég informatikusai egyelőre nem álltak elő magyarázattal, de legutóbb 2013 novemberében volt hasonló méretű leállás, bár az csak a hírfolyamot érintette. A hibát okozhatta szerverleállás, az alkalmazás hibája vagy akár egy feltörési kísérlet is, amelyet a biztonsági csapat azonnal észlelt és ezért szándékosan állították le a Facebookot.
A Twitteren a sok értetlenkedő és dühös hozzászólás közül mindenesetre kiemelkedik az alábbi megjegyzés, amit a mrbrown felhasználónevű illető igen találóan fogalmazott meg: "ha a Twitter és a Facebook egyszerre romlana el, mi kénytelenek lennénk kimenni és valóban, szemtől szemben beszélgetni az emberekkel".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06