Nem lesz kompatibilis, csak használhatatlan
Viccből nyírják ki sorban az Xboxokat a hackerek
Több mint 160 ezer forintot érő vadonatúj Xboxokat tettek már használhatatlanná és még további áldozatokra lehet számítani, miután egy internetes leírás azt ígérte: kompatibilissé tehető az új készülék a régivel.
2013.12.09 14:11ma.hu
Videójátékok tucatjai mentek tönkre és nem lehet tudni, még hányan dőlnek be az internetes átverésnek, amelyben a leírás létrehozói azt ígérték, hogy a vadonatúj Xbox One típusú készüléket néhány egyszerű lépés végrehajtásával kompatibilissé lehet tenni a korábbi, Xbox 360 típusú szerkezettel. A csalók azt ígérték, hogy aki ezt a néhány lépést végigcsinálja, az onnan kezdve az új szerkezeten is tudja majd futtatni a korábbi verzióhoz írt játékokat.
Csakhogy a 6 lépés gondos elvégzése után a gépről minden olyan összetevő törlődik, amely a játékok futását segíti, vagyis nemhogy a régi játékainkkal nem tudunk már játszani, de az újakat is elfelejthetjük, mert maga a háttérprogram megy a kukába a lelkes felhasználóknak köszönhetően. Így pedig gyakorlatilag használhatatlanná válik a mintegy 160 ezer forintnak megfelelő összegbe kerülő szerkezet - számolt be a Daily Mirror.
Ha tehát valaki egy Xbox One típusú játékkonzolt talál a fa alatt, semmiképp se csinálja végig a 6 lépéses utasítássort, amely azt ígéri, hogy a régebbi játékok is elérhetőek lesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


