Ilyen is van
Megbüntették a sofőrt, mert Google okosszemüveget viselt
Először büntettek meg valakit a Google Glass vezetés közbeni használata miatt, a járőrök a kaliforniai San Diegóban állították meg az okosszemüveget viselő középkorú nőt.
2013.10.31 23:31MTIA 44 éves Cecilia Abadie az esetet követően párbeszédet kezdeményezett az ügyről az interneten, a hozzászólók közül sokan arra bíztatták, hogy forduljon bírósághoz.
A Google fejen viselhető számítógépének miniképernyője a szemüveg keretének jobb felső sarkában helyezkedik el, viselője használat közben készíthet videókat, vagy fényképeket, de akár üzeneteket is írhat. A pórul járt sofőr ugyanakkor azt állítja, hogy a készülék kikapcsolt állapotban volt, amikor a rendőrök megállították - írta a The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása.
Kalifornia államban egyelőre nem létezik kifejezetten a Google interaktív szemüvegeire vonatkozó közlekedési szabály, a vezetés közbeni akadályoztatást ugyanakkor büntetik. A helyi KRESZ szerint vezetés közben tilos bármi olyat csinálni - például fotózni, enni, inni, sminkelni, vagy telefonálni -, ami a figyelem elterelésére alkalmas lehet.
A Google 2012-ben jelentette be, hogy az internetre is csatlakozni képes szemüvegeket dob piacra. A kereskedelmi forgalomban 2014-től elérhető szerkezeteket jelenleg mintegy 10 ezer ember teszteli, vezetés közbeni használatukat azonban számos országban - köztük az Egyesült Államok mellett például Nagy-Britanniában is - büntetéshez kötnék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


