Hűtsünk folyékony fémmel
Új technológia a processzorhűtés területén
A dán Danamics terméke, az LM-10 nemcsak megnyerő külsejével hívja fel magára a vásárlók figyelmét, hanem egyedi technológiájával is.
2008.07.21 13:11koacA rohamosan fejlődő informatika megköveteli a gyártó cégektől az új technológiák után való kutatást, s később azok alkalmazását. A miniatürizálás, valamint a különféle eszközök egyre inkább mobilissá való tétele csak egy része a technológia fejlődésének. Mindezen folyamatok nem mehetnének végbe anélkül, hogy az elektromos eszközeink minden egyes eleme meg ne újuljon időre-időre. A processzorhűtés esetén sincs ez másképp, itt is próbálnák, mindig újabb technológiát kifejleszteni a gyártók, mellyel még hatékonyabban hűthetjük számítógépeink legfontosabb részét. Egy dán cégnek úgy néz ki sikerült egy új technológiával olyan hűtőt létrehoznia, mely kiszoríthatja majd a piacról a vízhűtéses rendszereket.
A rövidesen érkező LM-10-es a világ első, kereskedelmi forgalomban kapható folyékony fémet használó processzorhűtője lesz – állítja a Danamics, a cooler gyártója. A folyékony fémnek két fontos tulajdonsága van, mely rendkívül jól használhatóvá teszi mikor nagy sűrűségű hőforrás hűtéséről van szó. Az első, a rendkívül jó termofizikai képessége, mellyel a hőmérsékletet csökkentheti, a második pedig a folyékony fém elektromossága, mely lehetővé teszi, hogy a folyadékot egy elektromos pumpa keringesse, feleslegessé téve a mozgó alkatrészeket. Ez már magában elég impozáns, ám ha hozzátesszük, hogy a kicsike mindössze 1 wattot fogyaszt majd, akkor egészen egyértelművé válik, hogy az LM-10 gyártói igencsak nagyratörő álmokat szövögethetnek, ha minden a terv szerint megy.
Az eszköz áráról valamint a megjelenés időpontjáról egyelőre nem látott konkrét információ napvilágot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


