Olimpiai vírus
Számítógépes vírusoktól tartanak az olimpia idején
A pekingi olimpia és az iskolai szünidő együttesen a számítógépes vírusok újabb járványát indíthatják el - közölték kínai számítástechnikai szakemberek, akik szerint a vírusok írói hírnevük növelése érdekében az augusztusi ötkarikás játékokat célozhatják meg.
2008.07.10 09:11MTIA számítógépes vírusok ellen létrehozott állami szintű kínai szervezettel (China National Computer Virus Emergency Response Center) együttműködő számítástechnikai szakértők szerint az iskolai szünidőben sokan játszanak online játékokat, és ezek jelentős támadási felületet jelenthetnek a hackerek számára. Ezt az álláspontot az amerikai központú Symantec is megerősítette, amely szerint a pekingi olimpia idején a számítógépes támadások számát illetően rekordokra lehet számítani.
A szárazföldi Kínában az év első hat hónapjában közel 10 millió, vírussal fertőzött számítógépről érkezett jelentés, és ez harminc százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. A kevesebb fertőzött gép azonban csak annak a jele, hogy a vírusokat sokkal kifinomultabbra tervezik, és ennél fogva a felderítésük is sokkal körülményesebb.
"A vírusok egyre okosabbak és célirányosan tervezettek" - magyarázta az egyik szakember hozzátéve, hogyha a vírus feladata csak az internetbanki adatok megszerzése, akkor a felhasználó számítógépén lévő más programokban nem keletkezik kár, ezért sokan a fertőzésről nem is szereznek tudomást. A sport egyébként a hackereket is egyre jobban érdekli, ezért a kínai szakemberek az olimpiai számítógépes rendszerek biztonságának érdekében egy külön központot hoztak létre, amely a számítógépes vírusok, a hálózati-, és hackertámadások valamint a rendszerleállások ellen képesek megvédeni az olimpiai hálózatot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


