Váltani kell egy új operációs rendszerre
A Microsoft abbahagyja Windows XP frissítését
A Microsoft számítástechnikai óriás két éven belül fokozatosan abbahagyja a Windows XP operációs rendszer terméktámogatását, a felhasználóknak pedig a rendszereik újabbra cserélését ajánlja.
2012.04.11 19:44MTI"Bejelentjük, hogy megkezdtük a kétéves visszaszámlálást a Windows XP és az Office 2003 megszüntetésére" - jelentette be Stella Chernyak, a cég marketingigazgatója a Microsoft blogján.
Az XP "temetése" 2014. április 8-án lesz. Az operációs rendszer kereskedelmi forgalomban már 2008 nyara óta nem kapható.
Ezt követően már két Microsoft-termék is megjelent: a sokat kritizált Vista 2006-ban, majd a Windows 7-es 2009-ben - ez utóbbi hatalmas piaci sikerrel büszkélkedhet. A vállalat fejlesztői jelenleg a Windows 8 operációs rendszeren dolgoznak, amelyet mind hordozható, mind asztali eszközökre adaptálnak. A rendszerprogram béta verziója már a tesztelni vágyók rendelkezésére áll.
"Az XP és az Office 2003 koruk fontos fejlesztései voltak, de azóta a technológiai klíma sokat haladt előre" - hangsúlyozta Chernyak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06