1995 óta először
Milliárdokat szór szét az Apple
Az Apple bejelentette, hogy először fizet osztalékot 1995 óta, miközben 10 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is elindít a cég.
2012.03.19 16:38MTIAz 546 milliárd dollár piaci tőkeértékű vállalat 97,6 milliárd dollár készpénz és értékpapír-állománnyal rendelkezik. A cég éveken át keményen kiállt a mellett, hogy ebből nem juttat semmit részvényeseinek. Változott azonban a vállalatvezetés álláspontja Steve Jobs, az Apple vezérigazgatójának a halála óta.
Hétfői bejelentés szerint az Apple a folyó pénzügyi év júliussal kezdődő negyedik negyedévben 2,65 dollár osztalékot fizet. Ez 10,60 dollár éves osztaléknak felel meg, ami a jelenlegi részvényár 1,8 százaléka. Osztalékra évi 10 milliárd dollár költ majd az Apple.
Ez kevesebb, mint amennyi készpénz termel a cég, azaz a készpénztartalék tovább emelkedik majd, de szerényebben az előző évekhez képest.
Az Apple 31 milliárd dollár készpénzt termelt a szeptember végével záródott pénzügyi évben. A vállalat 10 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási tervet is bejelentett hétfőn. A 3 éves program a szeptember 30-ával kezdődő új pénzügyi évben indul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


