A brit kormány tervei szerint
Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írnák elő
Minden egyes lakossági telefonhívás, szöveges üzenet, e-mail és felkeresett internetes honlap adatait tárolniuk kell a jövőben a brit szolgáltatóknak a kormány által tervezett terrorellenes szigorítási tervek alapján.
2012.02.19 15:32MTIA The Sunday Telegraph meg nem nevezett forrásokat idéző értesülése szerint a vezetékes és a mobiltelefon-szolgáltatóknak, valamint az internetszolgáltató cégeknek a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció előírná a részletes lakossági távközlési és internetezési adatok tárolását egy évig, és ezeket az adatokat kérés esetén át kellene adni a biztonsági szolgálatoknak.
Az így létrehozott adatbázisok nem rögzítenék a telefonhívások, mobiltelefonos szöveges üzenetek és az e-mailek tartalmát, de tárolnák a hívó és a hívott, illetve a küldő és a címzett telefonszámát vagy e-mail-címét.
Mindemellett a brit biztonsági szolgálatok most első ízben széleskörű hozzáférést kapnának olyan információkhoz is, hogy ki kivel kommunikál a Facebookon és más közösségi portálokon, és tárolni kellene például a Twitter üzenőportált használók egymás közötti üzenetforgalmát, valamint az online videojátékok részvevői közötti kommunikációt is.
A The Sunday Telegraph forrásai szerint a brit belügyminisztérium már tárgyal a tervezetről az internetszolgáltató cégekkel. Az intézkedési tervet a lap szerint a brit belső elhárítás (MI5), a külső hírszerzés (MI6), valamint a kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) együtt dolgozta ki.
A lakossági kommunikációs és internetezési adatokat nem a kormány, hanem a szolgáltató magánvállalatok - például a British Telecom, a Sky, a Virgin Media vagy a Vodafone - tárolnák, de a megfigyelés alá vett személyekről szóló információkhoz "valós idejű" hozzáférést kell biztosítaniuk a biztonsági szolgálatoknak.
A lap szerint mindez "rendkívül szoros" megfigyelést tenne lehetővé. A mobiltelefonos kommunikáció adatai például néhány méteres pontossággal megmutatják, hogy egy adott hívást honnan kezdeményeztek, az email-üzenetek, illetve az internetes böngészési információk pedig a felhasználók saját IP-címét - vagyis internetes azonosító kódjukat - fedik fel.
A The Sunday Telegraph szerint hasonló tervet a Munkáspárt vezette előző brit kormány is kidolgozott, de ezt 2009-ben végül elvetette.
A brit titkosszolgálatokat azonban aggasztja az a lehetőség, hogy a terroristák a modern technológia felhasználásával ki tudják játszani a hagyományos megfigyelési módszereket. A terrorelhárító hatóságok ezért erőteljesen lobbiztak Theresa May belügyminiszternél a tervezet felélesztése végett, különös tekintettel a közelgő nyári londoni olimpiai játékokra, amelyek a szolgálatok szerint terrortámadási kísérletek célpontjaivá válhatnak.
Civil szervezetek máris bírálják a terveket. Jim Killock, az Open Rights Group nevű polgárjogi kampánycsoport igazgatója a brit lapnak kijelentette: a történelem során egyetlen államnak sem volt lehetősége ilyen széles körű információgyűjtésre.
A brit belügyminisztérium szóvivője a lapnak nyilatkozva nem cáfolta a tervezet létezését, sőt "életfontosságúnak" nevezte, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálatok "bizonyos körülmények közepette" hozzáférjenek kommunikációs adatokhoz súlyos bűntények és terrorcselekmények kivizsgálása, valamint a lakosság védelme érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06