Németország: lesz netellenőrzés
Németország ellenőrzi az internetes adatforgalmat
Több havi vita után megállapodott egymással kedden Németországban a kormányzó nagykoalíció két pártja a magánlakásokban lévő számítógépek internetes adatforgalmának ellenőrzéséről. Kompromisszum született: figyelnek, de csak a hálózatokon.
2008.04.17 13:12MTI
Schäuble terveinek korábbi kritikája
A kereszténydemokrata párti Wolfgang Schäuble belügyminiszter és a szociáldemokrata párti Brigitte Zypries igazságügyi miniszter által kialkudott egyezség értelmében a hatóság képviselői nem léphetnek be magánlakásokba - amint a konzervatívok szakértői szorgalmazták -, hogy telepítsék az ellenőrzést végző programot közvetlenül a megfigyelni kívánt számítógépre; kizárólag a virtuális teret használhatják a megfigyelésre.
A német alkotmánybíróság februári határozatában szigorú korlátokat szabott az otthoni számítógépeken tárolt és továbbított adatok hatósági ellenőrzésének. A testület állásfoglalása szerint a megfigyelés csakis konkrét veszély esetén jogszerű, így az állam tényleges terrorfenyegetettsége esetén, illetve az emberi élet vagy szabadság közvetlen védelme érdekében, de ezen esetekben is kizárólag konkrét bírói jóváhagyással lehetséges.
A jogszabálytervezet kialkudott szövege a karlsruhei alkotmánybírák által felállított korlátokon belül bővíti a szövetségi bűnügyi hivatalt (BKA) a terrorizmus elleni küzdelemben megillető jogköröket; ezek az internetes adatforgalom ellenőrzésén kívül kiterjednek a megfigyelés más módszereire és az adatok felhasználásának módjára.
Az ellenzék bírálta a kedden megszületett koalíciós kompromisszumot. Claudia Roth, a Zöldek elnöke szerint az egyezség "méreg a jogállam számára". Jan Korte, a Baloldal pártjának képviselője pedig azt vetette a kormány szemére, hogy nem vette figyelembe a tervezethez fűzött javaslatokat.
A jogszabály tervezetét jóváhagyásra megküldik a tartományoknak. A szöveg ezután - az elképzelés szerint még a nyári szünet előtt - a kormány elé kerül, amely elfogadja a végső változatot, amelyet majd beterjeszt a parlament elé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


