Galaxy Nexus
A Samsung is bemutatta új okostelefonját
A rivális Apple után a Samsung is bemutatta szerdán új, a Google legfrissebb Android operációs rendszerével futó mobilkészülékét, a Galaxy Nexus világszerte novemberben kerül a boltokba.
2011.10.19 19:10MTIA dél-koreai technológiai vállalat Hongkongban mutatta be a készüléket, amely a várakozások szerint karácsonyi sláger lesz majd. A cég korábbra tervezte prezentációját, amelyet végül Steve Jobs, az Apple egyik alapítója halálára tekintettel két héttel elhalasztott. A rivális cég új készüléke, az iPhone 4S nemrég került a felhasználókhoz.
Az Android operációs rendszer új, Ice Cream Sandwich névre keresztelt verziója - a rendszer korábbi változatait is édességekről nevezték el - szakértők szerint egyesíti a táblagép- és az okostelefon-platformok előnyeit, így még több fejlesztő foglalkozhat majd azzal, hogy új alkalmazások kerüljenek a piacra. Az Androidhoz készült alkalmazások száma jelenleg még elmarad az Apple kínálatától.
A Galaxy Nexus nagyfelbontású, 1280-szor 720 képpontos, kijelzője méretesebb - átlója 11,8 centiméter -, a készülék rendelkezik néhány új funkcióval, többek közt arcfelismerés védi az illetéktelenektől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


