A cég felvásárlását fontolgatja
Ismét megkívánta a Yahoo-t a Microsoft
A Microsoft három évvel az első sikertelen próbálkozás után ismét a Yahoo felvásárlását fontolgatja.
2011.10.06 11:35MTIA jelenleg nagyjából 20 milliárd dollár piaci értékű Yahoo megvételére a Microsoft 2008-ban 47,5 milliárd dolláros ajánlatot tett. A Yahoo akkor elutasította az ajánlatot, túl alacsonynak ítélve az összeget.
A Microsoftnál most ismét a felvásárlás gondolatával foglalkoznak. Döntés még nincs, egyelőre vita van az ügylet pártolói és ellenzői között - írta a Reuters az amerikai szoftvercég egy vezetőjétől származó információkra hivatkozva helyi idő szerint szerdán.
Az egyik tábor szerint a Yahoo megszerzésével a Microsoft egy jó pozíciókkal rendelkező portálhoz jutna, amelynek révén javulhat a hozzáférése a fogyasztókhoz és a hirdetőkhöz. Az ellenzők szerint viszont a Yahoo-ban nemigen van perspektíva. "A Yahoo értéke évek óta nem nőtt, több vezető szerint ezért inkább olyasmit kellene vásárolni, ami előremutató, amiben több a lehetőség" - mondta a névtelenséget kérő forrás.
A Yahoo iránt többen érdeklődtek az utóbbi időben, köztük az Alibaba.com kínai online áruházat üzemeltető cég és a DTS Global orosz technológiai befektetési társaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06