Talpra állva oknyomoznának tovább
Haldoklik? Internetes licittől remél megváltást a Wikileaks
Mindent bevet szorult anyagi helyzetének rendezésére a WikiLeaks oknyomozó portál, amely internetes licit révén akar talpra állni.
2011.09.20 19:05MTIAz eBay honlapon zajló árverés legdrágább tétele az a számítógép, amelyen előkészítették a diplomáciai feljegyzések kiszivárogtatását - derült ki a WikiLeaks közleményéből. Kikiáltási ára hatezer font.
A kínálatban szerepel Vivianne Westwood következő divatbemutatójára szóló két jegy, ezeket a világhírű tervező ajándékozta Julian Assange-nak, az oknyomozó portál alapítójának. Licitálhatnak az érdeklődők egy Assange-ot ábrázoló "exkluzív" fotóra is, csakúgy mint a portál által kiszivárogtatott egyik akta másolatára. A WikiLieaks összesen négy licitet tervez, az első csütörtökön zárul.
A befolyó összeget kizárólag arra fordítják majd, hogy "akcióban" tartsák a portált.
A szivárogtatásairól ismertté vált szervezet azt követően került nehéz helyzetbe, hogy 2010 év vége óta nem jut hozzá pénzeihez. Júniusban a WikiLeaks Julian Assange társaságában elfogyasztott vacsorát kínált licitre, hogy ezzel javítson szorult anyagi helyzetén. A 39 éves Assange ellen jelenleg Nagy-Britanniában svéd kérelemre szexuális bűncselekmények gyanújával kiadatási eljárás folyik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


