A szervert is megtámadták
Hackerek tüntethették el a dzsihádista honlapot
Eltűnt egy jelentős dzsihádista honlap az internetről: terrorelhárító szakemberek szerint feltehetőleg hackertámadás érte.
2011.06.30 08:06MTIAmerikai internetbiztonsági szakértők szerdán elmondták, hogy az as-Samúh című honlap rafinált kibertámadás áldozata lett, és a roham nemcsak az internetes oldalt, hanem az azt működtető szervert is megtámadta.
Evan Kohlmann, a New York-i székhelyű Flashpoint Partners tanácsadó cég dzsihádista honlapokra szakosodott terrorelhárító szakértője szerint az as-Samúh az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik kulcsfontosságú propagandafóruma.
Kohlmann szerint az oldal havonta változtatta a webtárhelyét, s feltehetően annak köszönhette működésének engedélyezését, hogy valamelyik nyugati kormány hírszerzési forrásnak használta.
"Ezek az oldalak olyanok lehetnek, mint a kémműholdak, nagy lehetőséget nyújtanak az információgyűjtésre az ellenfelek körében" – mondta a szakértő csütörtökön egy interjúban. Ha törölnék, olyan lenne, mintha valaki a saját kémműholdját lőné le. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet – tette hozzá.
Elmondta: "harc volt a kulisszák mögött" az amerikai kormányzatban, hogy engedélyezzék-e a honlap működését.
Az as-Samúh a virtuális dzsihádisták legkedveltebb és kizárólagos törzshelye lett – mondta el Jarret Branchma terrorellenes szakértő, az amerikai kormányzat tanácsadója, aki egy évtizedet töltött el az al-Kadia médiaműveleteinek tanulmányozásával. "Ha rövidesen nem jelentkezik újra, a fórum regisztrált tagjai féltucatnyi más fontos fórumra mennek át" - közölte.
Az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint szerda este közölte, tudomása van arról, hogy megszakadt az al-Kaida internetes tevékenysége, de nem kommentálta az esetet.
Kohlmann nem zárta ki, hogy valamely kormány áll a honlapot ért kibertámadás mögött.
Amerikai és brit illetékesek korábban beismerték, hogy a brit hírszerzés kibertámadást intézett az al-Kaida angol nyelvű internetes hírportálja, az Inspire című oldal ellen, leszedve róla a bombagyártási tanácsokat, amelyeket süteményreceptekkel helyettesített.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


