Időjárás
Szeptember utolsó hetében visszatér a nyugodt, napos idő
Szeptember utolsó hetében visszatér a napos, nyugodt idő, 23-28 Celsius-fok körüli maximumokkal. Néhol megélénkülhet a szél és hajnalban már megjelennek a pára- és ködfoltok is.
2023.09.24 18:54MTIHétfőn délelőtt még az ország nyugati, délnyugati részén lehet több a felhő, és ott előfordulhat eső, záporeső, esetleg délen zivatar is. Ezt követően ezeken a területeken is naposra fordul az idő. Északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon élénk lesz az északias szél, majd napközben egyre nagyobb területen mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között alakul, legmelegebb a keleti, északkeleti vidékeken várható.
Kedden már sok napsütésre lehet számítani, kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadék nem várható. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Az északkeleti, keleti szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 11 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul.
Szerdán hajnalra kialakulhatnak pára- és ködfoltok, de napközben napos idő várható általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A keleties szél néhol időnként megélénkül. A hajnali 10-17 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön hajnalra pára-, illetve ködfoltok képződhetnek, de napközben napos, száraz időre van kilátás általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Néhol megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 9 és 16, a maximum 23 és 28 fok között valószínű.
Pénteken hajnalban előfordulhatnak pára- és ködfoltok, majd napközben sok napsütésre kell számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet a déli, délnyugati szél. Hajnalban 9-16, a délutáni órákban 23-28 fok várható.
Szombaton hajnalban pára-, ködfoltok kialakulhatnak, majd napközben változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napsütéssel, helyenként előfordulhat csapadék. A délnyugati, majd az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hajnali 9-17 fokról délutánra 21 és 28 fok közé melegedhet fel a levegő.
Vasárnap változóan felhős idő valószínű, általában többórás napsütéssel, a csapadéknak kicsi az esélye. Többfelé megélénkülhet, helyenként megerősödhet az északi szél. Hajnalban 7-16, a délutáni órákban 19-24 fok valószínű.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Putyin: nőtt a külföldi cégek száma az orosz piacon
- 0:30 Dömötör Csaba: a magyar turizmus rekordközeli eredményt ért el idén
- 23:30 A hetvenes évek Budapestje elevenedik meg Kereki Sándor fotóin a Robert Capa Központban
- 22:30 Párizs 2024 - Többen kiálltak az oroszok és fehéroroszok indulása mellett
- 21:30 Lázár János: az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformja készül
- 20:55 Egy történelmi ereklye és egy XIX. századi utazóláda is szerepelt a BÁV karácsonyi aukcióján
- 19:57 Először állítottak karácsonyfát Kijevben a nyugati naptár szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06