Időjárás
Országjárásba kezd az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére
Teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.
2019.04.11 09:51MTISzakmai országjárásba kezd a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat - mondta a szervezet főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Gyuricza Csaba elmondta, teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.
Hozzátette, az utóbbi időszakban nem volt arra példa, hogy rögtön a vegetációs időszak elején ilyen súlyos aszály legyen, mint most.
Emlékeztetett, elveszett a kalászos gabona, s azon belül a búza harmada, s a repcét is komoly károk érték. Ugyanakkor a szabadföldi zöldségeknél, mint például a borsónál is veszteség lesz.
Összességében 100-200 milliárd forintos veszteségre kell készülni, de egyelőre nem látni, hogy mi lesz a kukoricával, a napraforgóval, s más kultúráknál.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


