Megelőzés
A rendkívüli időjárás miatt még jobban figyeljünk a veszélyeztetettekre!
A tragédiák megelőzése érdekében figyeljünk, vigyázzunk még jobban egymásra! A szokatlanul hideg időjárás kemény próba elé állítja nem csak az utcán élőket, hanem a mozgásukban korlátozottakat és fűtetlen otthonaikban egyedül élő idős embereket is.
2014.12.31 23:30ma.huA veszélyhelyzetek megelőzésére a rendőrség fokozta közterületi tevékenységét, kiemelt figyelmet fordít a szociálisan rászorulókra, egyedül élő idős emberekre.
A közterületen szolgálatot teljesítő járőrök, körzeti megbízottak együttműködve az önkormányzatokkal, polgárőrséggel, civil szervezetekkel visszatérően ellenőrzik a településeken, külterületen egyedül élő idős személyeket, haladéktalanul gondoskodnak a rászorulók menhelyre szállításáról, meleg étellel való ellátásáról - írja az ORFK Kommunikációs szolgálata.
Azonban nem lehetünk mindenhol jelen! Ezért kérjük, az elkövetkező napokban fordítsanak még nagyobb figyelmet:
- közeli és távoli hozzátartozóikra, főleg egyedül, magányosan élő, vagy mozgásukban korlátozott családtagjaikra, szomszédjaikra, ismerőseikre!
- Ellenőrizzék, hogy a fagyásveszélynek jobban kiszolgáltatott hozzátartozóiknak, ismerőseiknek van-e megfelelő mennyiségű tüzelője, élelmiszere, ivóvize, gyógyszere!
- Ha tehetik, gondoskodjanak arról, hogy a rászoruló hozzátartozóiknak legyen alternatív fűtőteste, tartalék tüzelője, elegendő meleg ruházata, legyenek elérhetőek telefonon vagy mobiltelefonon (célszerű feltöltött tartalék akkumulátorról is gondoskodni), legyen felhalmozva pár napra elegendő tartós élelmiszerük, gyógyszerük!
- Amennyiben az idős emberek rászorulnak, segítsenek a lakás, ház befűtésében, a bevásárlásban, hogy ne kelljen kimozdulni otthonaikból!

Haladéktalanul hívják a rendőrséget az ingyenesen hívható számon (112) amennyiben:
- azt tapasztalják, hogy egyedül élő szomszédjuk nem ad életjelet magáról, vagy nem észlelnek fűtésre utaló jeleket náluk,
- ha nem tudják felvenni hozzátartozóikkal a kapcsolatot,
- ha a közterületen segítségre szorulót, utcán fekvő embert látnak.
Gondoskodjon saját maga biztonságáról is:
- Folyamatosan figyelje az időjárás előrejelzést, amennyiben nem feltétlenül szükséges, ne induljon útnak gépjárművel!
- Téli gumiabroncs, hólánc nélkül ne induljon útnak!
- Semmi esetre se induljon hosszabb útra csecsemővel, kisgyermekkel!
Amennyiben feltétlenül el kell indulnia:
- Azt csak kísérővel tegye, öltözzön rétegesen!
- Tankolja fel indulás előtt gépjárművét, legyen önnél tartalék üzemanyag!
- Készüljön fel arra, hogy előfordulhat, hogy hosszabb időt kell szabadban tölteni, esetleg gyalog kell útját folytatnia, öltözékét így állítsa össze!
- Legyen önnél vízhatlan felsőruházat, meleg takaró, meleg tea, kávé, egy napi élelmiszer, elemlámpa, hólapát!
- Ne feledje, ha hosszabb időn át fűti álló gépjárművét, úgy, hogy eközben az utastérben tartózkodik, a kipufogógázok beszivároghatnak, rosszullétet, súlyosabb esetben halált okozhatnak. A rosszullétek megelőzésére, ha megállásra kényszerül negyedóránként szellőztesse gépjárműve utasterét!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06