Négy áldozat az utakon is
Négyen haltak meg kihűlés miatt a hétvégén
A hétvégén négy ember halt meg közúti baleset következtében, illetve négy kihűléses haláleset jutott a rendőrség tudomására.
2013.03.25 07:48MTIAz Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli közleménye szerint március 22-24. között 73 személyi sérüléssel végződő közúti baleset történt, amelyből négy volt halálos kimenetelű, húsz baleset súlyos, negyvennyolc könnyű sérüléssel végződött.
A hétvégén a rendőrök összesen 1093 embert állítottak elő, 286-ot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, 564 embert fogtak el, közülük 106-tal szemben körözés volt érvényben.
A határrendészetnek is sok munkája volt: 209 embert tiltott határátlépés, tízet közokirat-hamisítás miatt fogtak el, embercsempészés ügyében - elfogásukat követően - hat ember ellen indított büntetőeljárást a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


