Piciny csipkeszoknya fokozza a csáberőt
18+ képek - Szendének tűnik, pedig belevaló cicababa!
Natacha pont olyan, mint egy elsőbálozó érettségiző lány, aki még nem fejezte be az öltözést a szalagavatóra. De a jelek szerint nem is fogja.
2012.12.05 19:29ma.huA kis Natiból nagylány lett és már Natachának hívják, csak úgy látszik, nem vette észre az idő múlását, és még mindig ugyanazt a kis szoknyácskát hordja, amit még az oviban adott rá a mamája. De ez nem akkora baj, mert így legalább látni engedi a formás combjait, amit bűn lenne elrejteni a szemek elől.
Mint ahogyan a két sötét mellbimbóját is, amit igaz, hogy közvetlenül nem mutat meg, de vaknak kell ahhoz lenni, hogy ne szúrja ki a szemünket az átlátszó és különösen vékonyka melltartón keresztül.
Persze az is lehet, hogy Natacha épp most készül a szalagavatójára, és élete első bálján igen szexi fehérneműt akar az estélyi alá venni, csak valahol félúton elfelejtette, mit is kezdett, és a többi ruharadab felvétele helyett még az eddigiektől is elkezd szabadulni.
Ebből biztos nem lesz angol keringő, másfajta táncot fog Natacha járni!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


