"Nem lesz könnyű verseny"
F1: Hamilton szerint Vettel közel lesz a kieséshez
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes 2008-as világbajnok versenyzője biztos abban, hogy Sebastian Vettel Monacóban a verseny ideje alatt közel lesz a kieséshez.
2011.05.29 10:43f1-live.huLewis úgy véli, nem lehet tökéletes futamot futni Monacóban, de ő meg fogja próbálni.
Lewis Hamilton az egyik legnagyobb esélyes volt az időmérő edzésen az első helyre Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoka mellett. Lewis és a csapat taktikája végül nem jött be, miután Sergio Perez (Sauber) szörnyű bukása keresztülhúzta a számításaikat.
Hamilton csak a 7. helyet szerezte meg kvalifikáción, de a hidegzuhany csak ezután következett számára. Lewis gyors körét a Q3-ban egy kanyarlevágás miatt elvették a versenybírák, így a brit pilóta csak a 9. rajtkockáról fogja megkezdeni a futamot Monacóban.
Lewis eredetileg a 10. helyet foglalta volna el a rajtrácson, de mivel Perez nem tud rajthoz állni vasárnap, Hamilton egy hellyel előrébb került.
„Ezen a futamon minden lehetséges, és olyan keményen fogom nyomni, mint senki más. Arra fogok törekedni, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem meg a verseny végén. Ha lesz lehetőségem, akkor azt ki fogom használni.” – mondta Lewis Hamilton.
„Sebastian első helye nagyon kedvező lehet, de ő is közel lesz a kiseséhez. Biztos vagyok benne, hogy lesznek pillanatok, amikor az a bizonyos fal talán a szokásosnál is közelebb lesz. Nem lesz könnyű verseny, és szinte lehetetlen tökéletesen teljesíteni azt, de majd meglátjuk.” – tette hozzá Hamilton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


