Nem lesz egyszerű év
Alonso laza és nem aggódik
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso ismét elmondta, egyáltalán nincs elkeseredve a Renault jelenlegi formája miatt, ugyanis már akkor tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű számára az idei év, mikor visszatért egykori csapatához.
2008.03.27 14:46f1vilag.huAnnak ellenére, hogy az előkelő negyedik helyen végzett a szezonnyitón Melbourne-ben, Alonso egyszerűen képtelen volt felvenni a versenyt riválisaival a hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol végül 70 másodperccel a futamgyőztes Kimi Raikkönen mögött, az egy pontot érő nyolcadik helyen futott célba.
Annak ellenére, hogy az idei év komoly visszalépés számára, miután az elmúlt három szezonban folyamatosan az élmezőnyben autózott, Alonso kijelentette, egyáltalán nem aggódik a Renault jelenlegi formája miatt, mert fel volt készülve arra, hogy nem lesz egyszerű számára a 2008-as bajnokság. "Egészen addig, amíg úgy készülsz a versenyekre, hogy tisztában vagy azzal, az autód nem elég versenyképes, nem érhetnek meglepetések, így bosszankodásra sincs okod" – magyarázta a spanyol versenyző.
"Ezt már a téli tesztek alatt is tudtam. Nem vagyunk egy szinten az élcsapatokkal, így nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy javulást érjünk el. Nem szabad feladnunk a harcot. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy jobb munkát végezzünk ellenfeleinknél, és megpróbáljuk csökkenteni a különbséget. Majd nézzük meg a következő versenyeket, következő hónapokat, mert ha jól dolgozunk, egyre versenyképesebbek leszünk."
Alonso úgy gondolja, hogy a Renault, jelenlegi formája alapján az első tízbe jutásért, illetve a pontszerző helyekért szállhat harcba az időmérőn és a versenyen. "Jelenleg az időmérő harmadik etapjába is csak nehezen tudunk bekerülni, míg a versenyen már a pontszerzésnek is örülhetünk. Ez a helyzet jelen pillanatban. Többé kevésbe az, amire számítottunk, de a fejlesztések folyamatosan jönnek, így remélhetőleg javulni fog a helyzet" – tette hozzá Alonso.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06