Renault-remények
Alonso, a megmentő?
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso semmit nem vesztett sebességéből, és ismét régi fényében tündököl, véli a Renault főmérnöke, Pat Symonds.
2008.03.20 11:37f1vilag.huA spanyol versenyző, aki a tavalyi évet a McLarennél töltötte, idén visszatért egykori csapatához. A Renault vezetősége úgy gondolja, hogy Fernando mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a francia alakulatot, amit a szezonnyitón is bizonyított, ahol a negyedik helyen ért célba. "Nem is kérhettünk volna ennél többet tőle" – mondta Symonds, aki boldog volt, hogy Alonsónak sikerült elmennie Kovalainen mellett a verseny utolsó körében.
"Mikor Heikki megelőzte, tisztában volt azzal, hogy nem tud mit tenni, hiszen már addig is a határon autózott. Azonban a legtöbb versenyző ilyenkor beletörődik ebbe, és visszavesz, de Fernando tovább tapadt, és várt a lehetőségre, ami végül eljött."
"Természetesen nagyon szerencsétlen volt Heikki, amiért sajnálom is, de ez Fernandónak kedvezett, ott volt, és azonnal lecsapott." Symonds azt is elmondta, hogy a szezonnyitó után nehéz lenne megmondani, hol is állnak valójában, ám úgy gondolja, hogy a hétvégi Maláj Nagydíjon már tisztább képet kaphatunk az erőviszonyokról.
"Az már most nyilvánvaló, hogy nagyon szoros lesz a küzdelem, és ha valami nem a tervek szerint alakul, akkor az nagy hátrányt jelent majd az idei évben. Talán a McLaren tűnik a legerősebbnek, ám várjuk meg, mi fog történni a hétvégén Malajziában" – tette hozzá a Renault szakembere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06