Három komoly ajánlat egyetlen kiadó helyre
A FIA jövő héten dönt a 13. Forma-1-es csapatról
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a jövő héten dönti el, hogy melyik Forma-1-es csapat pótolja a 2010-es mezőnyben az év végén kivonuló BMW-Sauber istállót.
2009.09.12 08:56MTIMindezt Max Mosley, a FIA elnöke jelentette be pénteken. "Csütörtök estig három komoly ajánlat érkezett az egyetlen kiadó helyre - mondta Mosley. - Ezeket az elkövetkezendő napokban összesítjük, értékeljük és kiválasztjuk azt a csapatot, amelynek rajtengedélyt adunk 2010-re. A BMW-Sauber is a jelentkezők között van, valójában új istállóként, mivel nem írták alá a részvétel feltételeit rögzítő új Concorde-egyezményt. A másik két jelentkező a spanyol Epsilon Euskadi és a brit Litespeed."
A BMW július végén jelentette be, hogy az év végén kivonul a Forma-1-ből, a 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkező svájci Peter Sauber pedig azóta vevőt keres csapatának. Sajtóértesülések szerint egy indiai konzorcium is a lehetséges vásárlók között van.
Az új tulajdonos a becslések szerint 50 millió eurót érő istálló mellé az indiai származású, svájci tesztpilótát, Neel Janit is megkapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


