Kedvezőbb helyzetben a könnyű pilóták
Kubica: A KERS nagy előny!
A BMW-Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica szerint az új rendszer igenis nagy előnyt jelent a rajtnál, az előzésnél, és persze a pozíció megvédésében is.
2009.04.09 11:57f1-live.huIdén a Forma-1-ben debütáló KERS rendszer méltán az egyik legnagyobb kérdés jelenleg a csapatok háza táján. Van aki használja, valaki pedig nem. A 2009-es idényben használata még nem kötelező, de nagyon úgy tűnik, hogy szép lassan minden istálló beszereli a kinetikus „turbót” autójába.
A legnagyobb problémát a 25 és 60 kilogramm közti többletsúly jelenti, amit persze a kis „kütyü” nyom. A magasabb, nehezebb pilóták, ahogy Robert Kubica is, nem tudják használni a KERS-t, mivel az megbontja az autó egyensúlyát.
„Úgy gondolom, hogy KERS igenis előnyt jelent, gondolok itt főként az előzésekre és amikor meg kell tartanod egy bizonyos pozíciót. Mindemellett a rajtnál lehet nagy hasznát venni.” – mondta Robert Kubica.
„Melbourne-ben már számtalan példát láthattunk erre. Ott volt például Fernando Alonso és Timo Glock esete. Glock hiába volt sokkal gyorsabb, Alonso az egyenesben a KERS rendszernek köszönhetően vissza tudta verni a támadásokat.” – tette hozzá Kubica.
Kubica német csapattársa, Nick Heidfeld nem éppen egy Michael Jordan típus, ezért a német az évadnyitó Ausztrál Nagydíjion, majd a múlt hétvégi malajziai versenyhétvégén is KERS rendszerrel felszerelt autóval rótta a köröket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


