Alaptalan bizakodás?
Hamilton a katasztrofális teljesítmény ellenére elégedett
A bajnoki címvédő Lewis Hamilton a rém gyengére sikeredett első két szabadedzés ellenére elégedett magával, és csapata teljesítményével.
2009.03.27 11:59f1-live.huAzt már a téli teszteken sejteni lehetett, hogy a McLaren-Mercedes nem csúcsformában fog megérkezni az évadnyitó nagydíj színhelyére, Ausztráliába. De azt, hogy ennyire gyenge legyen az új „ezüst-nyíl”, talán még a Ferrari szurkolók sem gondolták.
Hamilton az első tréningen a 16., addig a második másfél órás körözgetésen két hellyel hátrébb, a 18. helyen zárt.
Lewis Hamilton: Nem volt túl rossz nap ez. Nem vagyunk olyan gyorsak, mint ahogy azt szerettük volna, de nagyon keményen dolgozunk az ügyön. Egy előre eltervezett program szerint haladunk, és néhány lépést már tettünk előre. Nem tudhatjuk, hogy a többiek mit csinálnak, milyen úton haladnak. Mindenesetre elégedett vagyok a mai teljesítményemmel.
Lewis Hamilton: Ez egy nagyon göröngyös, hepehupás pálya. Nem egyszerű pályán tartani rajta az autót. Mi keményen, nagyon keményen dolgozunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elől legyünk. Azt gondolom, hogy nincs akkora különbség köztünk és a többi csapat között, mint Barcelonában volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


