Nemes gesztus
Hamilton virágot küldött Massának
Lewis Hamilton állítólag egy nagy csokor virágot küldött Felipe Massának a tavalyi Brazil Nagydíj után. A britet ugyanis lenyűgözte a brazil küzdelme és ahogy elviselte azt, hogy legyőzték.
2009.03.06 11:57f1-live.huGondolom még senki sem felejttette el az „ószezon” utolsó versenyének drámáit. Massa megnyerte a versenyt és talán legbelül már el is hitte, hogy sikerült, világbajnok lett. Aztán Glock Toyotáját kikerülte Lewis Hamilton, megszerezve ezzel az ötödik helyet, illetve a világbajnoki címet. Massa így emlékezett vissza.
„A feszültség a könnyeimen keresztül jött ki rajtam. A sisakom alatt sírtam, mert miközben megnyertem az egyik legnagyobb versenyt, otthon, aközben veszítettem. ”- mondta Massa a The Guardian-nak ezen a héten.
A Corriere dello Sport szerint Hamilton igazi gentlemanhez méltóan szerette volna megvigasztalni. Az olasz lap állítja, hogy Hamiltont Massa hatalmas küzdőképessége és az nyűgözte le, ahogy a vereséget elviselte. A lap információi szerint ezért küldött neki egy nagy csokor virágot.
„Vannak dolgok, amik meg vannak írva. Én nem az a típusú ember vagyok, aki másokat fog okolni, ha nem úgy alakulnak a dolgok, mint kéne.”
„Az érzelmeim kimutatásával sincs problémám. Ezért is sírtam, mikor elveszítettem a világbajnokságot. De tudom, ha úgy van megírva, akkor fordítva is meg fog ez történni. Így működik az élet.”- zárta le a 27 éves brazil.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06