Optimista brazil
Massa: Ez az én évem lesz!
Felipe Massa bízik benne, hogy a tavalyi kudarc után idén végre kijön neki a lépés, és megszerezheti élete első világbajnoki címét a Forma-1-ben.
2009.03.19 12:01f1-live.huA Ferrari brazil versenyzőjének, Felipe Massának a tavalyi év volt a legjobb és a legrosszabb egyben. Ilyen közel még soha nem állt a bajnoki címhez, mint akkor. Az évadzáró Brazil Nagyíjon hazai közönség előtt elsőként ért célba, de mivel a nagy rivális, Lewis Hamilton az utolsó pillanatokban megkaparintotta az ötödik helyet, így egy ponttal, de lecsúszott a trófeáról.
Idén rengeteg új szabálymódosítás lép, lépett érvénybe a Forma-1-ben. Ami talán a legfontosabb, az az, hogy ezentúl az lesz a világbajnok, aki a szezon végén a legtöbb győzelmet tudhatja maga mögött.
„A tavaly Brazíliában történteket soha nem fogom elfelejteni. De mint már sokszor mondtam, ebből is tanul az ember. Semmivel nem érzem magam emiatt gyengébbnek. A 2009-es idény merőben másnak ígérkezik, mint amilyen a 2008-as volt. Az már a múlt, nem szeretnék különösebben vele foglalkozni.” – mondta Felipe Massa.
”Most csakis arra koncentrálok, hogy jövő héten Melbourne-ben ott legyek az élen. Bízom benne, hogy ez az én évem lesz.” – tette hozzá Massa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06