Egyenletlen teljesítmény
Mi áll a Renault R29 betegeskedése mögött?
A Renault eddig nem úgy szerepel a téli teszteken, mint azt sokan várták. Mi ennek az oka? A slick gumik, az új aerodinamikai elemek, a rossz körülmények, vagy esetleg emberi mulasztás?
2009.02.16 12:27f1-live.huAz R29-et mindenki nagy reményekkel várta, egyelőre azonban csalatkoznia kell a francia istálló szimpatizánsainak. Az idei legelső teszten, Portugáliában mindenki gyorsabb volt a Renaultnál, már ekkor sokan kongatták a vészharangokat.
A múlt héten Jerezben teszteltek a csapatok, így a Renault is. A hét első felében ugyan olyan rosszul ment a csapatnak, mint eddig. Piquet nem tudta fölvenni a tempót, sokkal kevesebb kört tett meg, mint vetélytársai. Akkor mindenki az R29-et okolta. A hét második felében azonban jött Alonso, és fogytak a másodpercek is. Az R29 lényegesen gyorsabb volt, mint a korábbi napokban, hetekben.
Hogy ez pusztán véletlen, vagy most akadtak rá a Renault szerelői valami hibára? Esetleg Alonso lenne a kulcs? Biztosat nem lehet mondani, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy egyik napról a másikra gyorsul az eddig betegeskedő R29.
Alonso vagy Piquet? Legkésőbb a versenyeken kiderül, melyiküknél mutatja igazi arcát az R29
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


