F1
Forma-1 - Toto Wolff szerint az idei szezon nem értéktelenebb a többinél
Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es csapatának főnöke szerint az idei világbajnoki szezon egyáltalán nem értéktelenebb a többinél.
2020.08.06 04:30MTIA pandémia miatt a mostani, a tervezettnél minden bizonnyal rövidebb idénnyel kapcsolatban a sportvezető kiemelte, ez esetükben csupán azt jelenti, hogy még kevesebbet hibázhatnak.
"Számunkra és minden bizonnyal a sportágban lévők számára ez az idény pont ugyanolyan értékes, mint az összes többi" - összegzett Toto Wolff.
A 2020-as F1-es szezonban 22 futammal terveztek, de a koronavírus-járvány miatt az első tíz versenyt törölni vagy halasztani kellett, a vb így csak a múlt hónapban kezdődött el. A módosított idei programban 13 futam szerepel, amelyből négyet rendeztek meg eddig, és amelyet a szervezők az év végéig szeretnének legalább 16-ra bővíteni. A XXI. század idényeit tekintve ez valóban alacsonyabb, de az 1980-as és az 1990-es években megfelelt a szokásos évadnak.
Csapata, a Mercedes eddigi sikersorozatáról - a négy futam közül Lewis Hamilton hármat, Valtteri Bottas egyet nyert meg - azt mondta, a küzdelem addig tart, amíg le nem intik a versenyt és amíg valaki meg nem szerzi a vb-címet. Ennek megfelelően mindkét lábbal a földön kell maradniuk, és soha nem vehetnek biztosra semmit.
A pontversenyben a hatszoros vb-győztes, címvédő brit Hamilton áll az élen 88 ponttal, őt Bottas követi 58 ponttal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


