Élen a wokingiak
A McLaren megelőzte a Ferrarit
A nagy rivális Ferrari egy globális felmérés alapján csak a második legnépszerűbb csapat a McLaren-Mercedes mögött a Formula-1-ben.
2009.01.07 12:19f1-live.huEgy globális felmérés szerint a rajongók legnagyobb százalékának a szíve McLaren-Mercedes-ért dobog, így a Ferrari hosszú évek után, de lekerült az első helyről.
Egy évvel a kétszeres világbajnok spanyol, Fernando Alonso távozása, és a kémbotrány után jelenleg a McLaren-Mercedes a legnépszerűbb csapat a Formula-1-ben.
A felmérést a Renault istálló címszponzora az ING készítette, amit az F1 Racing magazinban jelentettek meg. 160 ország vett részt a szavazásban, és végül a McLaren 29%-al elvitte a prímet. Az eredmény a két évvel ezelőtti felméréshez képest jóval magasabb, hiszen akkor csupán 21%-ot kapott a világbajnok csapat.
Lewis Hamilton két éve tagja a Formula-1-nek. Az 23 éves brit érkezése egyértelműen jó hatással volt a wokingi csapat hírnevére.
A Ferrari két esztendővel ezelőtt a rajongók 30%-át birtokolta, míg 2008-ban ez 28%-ra csökkent.
A felmérésben a szavazók legnagyobb százaléka már több mint 10 éve figyeli a Formula-1 minden történését, és legalább egy futamot a helyszínen tekintett meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


