Ross Brawn elintézte
Honda: A Ferrari igent mondott a motorokra
Az olasz istálló az idei szezonban kész motorokat szállítani a nagy nehézségekkel küszködő 'Honda' istállónak.
2009.01.07 11:27f1-live.huRoss Brawn hosszú éveken át dolgozott a Ferrari szakembereként, ám a 2008-as esztendőt már a Hondánál kezdte meg.
A japán istálló egy igen gyenge szezont zárt. Később a gazdasági válságnak köszönhetően a japán gyár bejelentette, hogy kivonul a Formula-1-ből. A Ross Brawn és Nick Fry vezette gárda márciusig kapott haladékot. Három hónapuk maradt, hogy vevőt találjanak. Brawn még mindig nagyon jó kapcsolatot ápol az olasz istállóval, ezért felkereste korábbi munkahelyét, és segítséget kért.
A Ferrari egyik szóvivője megerősítette a híreket, de megállapodás még nem született. "Megkérdeztek minket, hogy hajlandóak lennénk-e őket motorokkal ellátni, és mi igent mondtunk". – mondta a szóvivő a német SID hírügynökségnek. „Ez minden, semmi több.” – tette hozzá.
Ennek értelmében az új csapat autójában 2.4 literes V8-as erőforrás ’tombolna’ - már csak vevőt kell találnia Brawn-éknak.
Nem mellesleg a Ferrari a Toro Rosso-nak is szállít motorokat, és legutóbb a Force India is az olaszoktól kapta a fő erőforrást, de az indiai kezekben lévő istálló autóit idén már McLaren-Mercedes motorjai fogják hajtani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


