Leginkább a Nascar-hoz lehet hasonlítani
A Speedcar sorozat is csatlakozna a Forma 1-hez!
Az idén először induló Speedcar sorozat szervező bíznak abban, hogy a következő évben előfutamot rendezhetnek, az Abu Dhabi Nagydíjon, illetve fokozatosan több versenyen is részt vehetnek majd a jövőben.
2008.11.14 15:18f1-live.huAz idén először induló Speedcar sorozat szervező bíznak abban, hogy a következő évben előfutamot rendezhetnek, az Abu Dhabi Nagydíjon, illetve fokozatosan több versenyen is részt vehetnek majd a jövőben. A versenysorozat már idén is, több Forma 1-es nagydíjon is jelen volt, Malysia és Bahrain volt a két verseny, ahol megmutatták magukat a nagyvilágnak.
„Tárgyalunk a FIA-val, hogy a Forma 1-el közösen versenyezhessünk”- mondta Claudio Berro, a Speedcar sorozat egyik főszervezője. „Ebben az évben két nagydíjon indulhattunk, a következő évben szeretnénk háromra növelni ezt. A Forma 1 és a Speedcar kombinációja nagyon ütőképes lehet.”
A Speedcar sorozatot leginkább a Nascar-hoz lehet hasonlítani, ha az autókat nézzük. Itt azonban minden autó, gumi, benzin, ugyan olyan. A sorozatban egyébként több korábbi Forma 1-es versenyző is versenyez: Johnny Herbert, Jean Alesi, Jacques Villeneuve, Heinz-Harald Frentzen, JJ Lehto vagy éppen Ukyo Katayama.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


