Bonyolódik a Hamilton-ügy!
A McLaren-Mercedes szerint jogtalanul sorolták a brit pilótát a harmadik helyre
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottsága hétfőn, Párizsban meghallgatta a Forma-1-es McLaren-Mercedes pilótáját, a brit Lewis Hamiltont, valamint főnökeit.
2008.09.22 17:03MTIA háromórás meghallgatás után a pilóta testőrök gyűrűjében távozott az FIA főhadiszállásáról, majd a közeli Crillon Hotelbe ment, ahol nem válaszolt az újságírók kérdéseire.
A McLaren, az FIA és a Ferrrari jogászai minden bizonnyal hétfőn délután még találkoznak.
A döntés nagyban befolyásolhatja az idei világbajnokság végkimenetelét, ha ugyanis a 23 éves szigetországi klasszis visszakapja elvesztett pontjait, akkor négy futammal a zárás előtt nem egy, hanem hét pont lesz az előnye a második helyen álló brazil Felipe Massával (Ferrari) szemben.
A spa-francorchamps-i pályán Hamilton ért elsőként a célba, de szabálytalan manőver miatt utólag megfosztották első helyétől, 25 másodperces büntetést kapott, így végül csak harmadik lett. A futamot a döntés után az eredetileg második helyen végzett Massa nyerte.
A fellebbviteli bizottság döntését várhatóan csak kedden hozza nyilvánosságra az FIA.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


