Baleset miatt volt torlódás
Magyar Nagydíj: fennakadások az autópályán
Némi késéssel, de minden érintett megérkezett a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínére, Mogyoródra.
2008.08.02 11:08MTI, Fotó: MTIA fennakadást az okozta, hogy az M3-as autópályán néhány kilométerre a mogyoródi lehajtó előtt egy autó az árokba borult, a mentéshez pedig rövid időre teljesen lezárták a sztrádát. Így fordulhatott elő, hogy a világbajnoki pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes), a korábbi kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Renault) és a német Timo Glock (Toyota) is sokáig vesztegelt azt őket szállító autókban.
A paddockban később az a pletyka látott napvilágot, hogy felborult járműben a BMW-Sauber istálló alkalmazottai ültek, ám ezt a csapat hivatalosan cáfolta. A délelőtti programot a szerelők kezdték meg egy boxutcai "edzéssel", ahol a kerékcserére, a tankolásra és egyéb feladataikra készültek, majd 11 órakor a harmadik szabadedzés, 14 órakor pedig az időmérő következik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06