Megérkeztek a pilóták! Nézze meg!
Képek! Ferihegyen a Forma 1 sztárjai!
Ferihegyen az őrület ilyenkor már napokkal a verseny előtt kezdetét veszi, nem volt ez másképp idén sem. A kisgépes terminál előtt rajongók hada várta, hogy megpillanthassa a fotocellás ajtón kilépő kedvencet. Ki pirosban, ki kékben, ki szürkében. Ilyenkor nem is ez számít, hanem a száguldó cirkusz sztárjainak közelsége.
Fotók: így érkeztek meg a Forma1 sztárjai!
Mivel a Forma-1-es pilóták szinte kivétel nélkül a csapatuk különgépével vagy saját repülőjükön érkeznek, a privát repülőket fogadó GAT ezen a héten meglehetősen nagy forgalmat bonyolít le. A kisgépes terminálon ez az év legzsúfoltabb időszaka.
A Forma 1-es futam három versenynapja alatt közel százra tehető a gépmozgások száma és ilyenkor megváltozik az előtér parkolási rendje és működése is, amely igazi kihívást jelent minden forgalomban résztvevő kollégának. Az első madár, Bernie Ecciestone magángépe hétfőn szállt le, utolsóként pedig a világbajnok Kimi Raikkonnen érkezett meg Ferihegyre a Ferrari emblémával díszített repülőgéppel.
A legrázósabb azonban a vasárnap délután lesz, hiszen a verseny után mindenki, versenyzők, csapatok, nézők, mintegy három-négy óra leforgása alatt akarják elhagyni a repülőteret. Ezt az amúgy is színes forgatagot egészítik ki azok a helikopterek, akik szinte valóságos légihidat képeznek a Hungaroring és Ferihegy között, folyamatosan szállítva a hírességeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06