Vettelt nem lehet elkapni
Permane: A Ferrarinak le kell mondania a bajnoki címről
Alan Permane, a Lotus pályaműveletekért felelős igazgatója szerint a Ferrari és Fernando Alonso is jobban tenné, ha lemondana az idei bajnoki cím megszerzéséről, és a következő idényre koncentrálna.
2013.09.25 19:38ma.huA szakember szerint Sebastian Vettelt már lehetetlen elkapni idén, a német előnye 60 pont a második Alonsóval szemben. Permane úgy véli, hogy az olasz istállónak a jövő évi modellel és V6-os motorral kellene többet foglalkoznia, hiszen 2014-ben mindenki tiszta lappal indulhat
„Nem azt mondom, hogy a Caterham és a Marussia hirtelen az élbolyban fogja magát találni. Ez nem fog megtörténni” – mondta Permane az Autosport című brit szaklapnak adott nyilatkozatában. „Kicsit normalizálódni fognak a dolgok, de nem fog mindenki a nulláról kezdeni. Sebastiannak most két másodperc az előnye körönként, amiből jövőre is át fog tudni menteni valamennyit. Nézzük a tényeket: a Red Bull a legjobb abban, hogy gyors autót építsen, szóval miért ne építhetnének jobb autót jövőre is?”
„A motoroknak nagyon fontos szerepük lesz a következő évben, de nincs okunk kételkedni a Renault-ban, hogy gyengébb lesz az erőforrásuk, minden rendben lesz. Jövőre is Vettelt és a Red Bullt kell legyőzni.”
A Lotust is meglepte Vettel tempója, hiszen a német körönként 2,5 másodpercet adott vetélytársainak. Permane szerint ez nagyban Vettel képességeinek köszönhető, hiszen csapattársa, Mark Webber is nagyon elmaradt tőle. Hozzátette, szerinte csak az időmérőn ment teljes gázzal, a futamon még maradt az autójában és benne is tartalék, amivel valósággal sokkolta a Forma-1-es mezőnyt.
„Hogy Fernando és a Ferrari helyében beszélnék-e a világbajnoki győzelemről? Felejtsék el, a közelében nem lesznek, de még jövőre sem, ha a Red Bullnak ilyen előnye lesz” – jelentette ki Permane.
A jövő hét végén a Koreai Nagydíjon tovább növelheti Vettel az előnyét üldözőivel szemben, a sportfogadás piacain fellelhető oddsok alapján erre minden esélye meg is van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06