Áttörés?
Raikkönen csalódott, de nem adja fel
A Lotus pilótája ugyan már két alkalommal is felállhatott a dobogóra, ám annak legfelső fokára még nem kapaszkodhatott fel, ami miatt egy kis keserűség is van benne.
2012.06.23 11:04MTIKimi Raikkönen és az enstone-i istálló közepesen kezdte az idényt, de a negyedik futamon megjött a nagy áttörés, és a finn a második helyen végzett, majd a következő nagydíjon a harmadik lett. Monacóban és Kanadában azonban visszaesett egy kicsit a formája, és összesen csak hat pontot gyűjtött, míg márkatársa Romain Grosjean 18-at.
Raikkönent néhány műszaki hiba is hátráltatta a jó eredmény elérésében, de a finn szerint az időmérőn is javulnia kell ahhoz, hogy ismét a dobogós helyezésekért harcolhasson, illetve legyen esélye megszereznie idei első futamgyőzelmét.
„Ha valaki jó eredményt ér el, közel van az első helyhez, de mégsem őt intik le először, akkor kicsit csalódott lesz” – mondta a 32 éves sofőr, majd hozzátette, ha valaki a szezon elején ilyen eredményeket jósol neki, elégedett lett volna. „Ha ezeket a versenyzőket megkérdezték volna az első verseny előtt arról, hogy elégedettek lennének-e a jelenlegi pontszámaikkal, igent mondtak volan. Talán mi sem számítottunk ilyen előkelő helyezésre, de ha közel kerülsz a győzelemhez, és mégsem jön össze, akkor az nagyon kiábrándító tud lenni.”
„Voltak kisebb problémáink, ami miatt nem tudtunk az időmérőkön jól menni, így a futamon nehezebb dolgunk volt, de a versenytempónkkal összességében elégedettek lehetünk.”
Raikkönen természetesen már ott van az Európa Nagydíj helyszínén, hiszen holnap megkezdődnek a szabadedzések a valenciai aszfaltcsíkon. A városi pályán előre láthatóan hatalmas hőség várható, és a Lotus E20-asok eddig a nagy melegben tudtak igazán jól teljesíteni.
„Még nehéz megmondani, mire leszünk itt képesek, holnap majd többet tudok mondani ezzel kapcsolatban. Várhatóan mi is ott leszünk vasárnap az élbolyban” – zárta mondandóját a Forma-1 egyik legkülönlegesebb figurája.
A fogadás piacain fellelhető szorzók alapján a finnek valóban jó esélye van a futamgyőzelemre, ám nála is esélyebb Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Sebastian Vettel is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


